
Köszönjük, P. Bárkányi!
Diákjaink ebédlőjét a szécsényi Páter Bárkányi János Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium segítségének köszönhetően végre sikerül berendezni! Köszönet érte Szenográdi Tamás igazgató úrnak!
A múlt hét csütörtökön a Műhelyiskola hegesztős diákjai, Fehér Béla műhelyiskolai igazgató, Sneider György és Tóth István mentorok és Puskás Balázs programvezető útnak eredtek, hogy bepakolják és Kazincbarcikára hozzák a szécsényi P. Bárkányi János Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium által felajánlott 20 db ebédlőasztalt és 50 széket.
A jó hangulatú, nem kevés zenehallgatással tarkított utazást követően Szenográdi Tamás igazgató úr fogadta küldöttségünket, és a brigád rögvest munkához is látott. Az asztalokat az iskola újakra cseréli, így nyílt meg a lehetőség arra, hogy ideiglenes tanműhelyünk ebédlőjét ezekkel a jó állapotú bútorokkal felszereljük.
A munkát követően igazgató úr meghívott bennünket az iskola nemrégen átadott épületének a megtekintésére. A vadonatúj iskolai telephelyhez tartozó tornaterem érdekessége, hogy ugyanolyan panelekkel borították, mint amilyenek a Műhelyiskola leendő – 2021 július 30-ára elkészülő – csarnokára kerülni fognak.
Címlapkép: A brigád balról a harmadik Fehér Béla műhelyiskolai igazgató, tőle jobbra középen hátul Sneider György mentor, jobb szélen Puskás Balázs, jobbról a második Tóth István mentor.