
Az Ytong kaland: Magyarország vezető falazóelemgyára a műhelyiskolában
Az alábbiakban Busa László kőműves szakoktató mentorunk beszámolóját közöljük az YTONG gyár műhelyiskolai látogatásáról.
A kazincbarcikai „Tedd képessé” szakképzés fejlesztési mintaprogram keretein belül a Szalézi Rend műhelyiskolát indított a szakképzésből lemorzsolódó, hátrányos helyzetű fiataloknak. Ide hívtuk meg Magyarország egyik vezető falazóelem gyártóját, a halmajugrai Ytongot.
A gyár 1992-ben alakult, azóta folyamatos az innovációjuk. A környezettudatos, ökocentrikus cég építőanyagai a világ számtalan országában vezető szerepet töltenek be az építőiparban.
A műhelyiskola építőipari ágazatának tanulói, a falazó kőművesek (címlap képünkön) és a szobafestők (galériánk első képén) érdeklődve figyelték az egyre inkább interaktívvá váló bemutatót.
A bemutatót tartó mester, Kiss István jól értett a fiatalok nyelvén, és lépésről lépésre bevonta őket a munkába.
Jelen volt köztünk Vitányi Sándor építészmérnök, a cég Kelet-magyarországi régiójának vezetője is, aki elmondta, hogy számukra is fontos, hogy a jövő kivitelezői megismerjék a termékeik széles palettáját.
A műhelyiskola mentor-szakoktatói is fontosnak tartják a modern anyagok és szerszámok ismeretét, mivel a nálunk tanuló fiatalok ezáltal alapozhatják meg a saját- és mikrokörnyezetük jövőjét.
Címlapkép: Kőműves csapatunk az Ytong halmajugrai gyárának szakembereivel, Kiss Istvánnal (hátul, középen) és Vitányi Sándorral (hátul jobbra).