A Tedd képessé program során a képzést irányító mentorok összesen, két tanév alatt 75 diákot oktattak. Közülük 60 szerzett részszakma képesítést, 6-an a Don Bosco Iskola keretei között fejezik be a műhelyiskolai képzésüket, 9 fő lemorzsolódott. Az első évben végzett 36 diákból a 2022 júliusban végzett mérés szerint a túlnyomó többség (több, mint a végzettek 80%-a) tanult vagy dolgozott. A program nagyon sikeres volt, a lemorzsolódással fenyegetett diákok túlnyomó többségét sikerült szakmához juttatni és produktív munkában tartani vagy a szakképző iskolába visszajuttatni.

A konferencia célja az volt, hogy a szakma jelen lévő képviselőinek bemutassa a program eredményeit, elsősorban a végzett diákokra, a szakmaszerzést követő életükre fókuszálva. A zárókonferencián Nagy Zoltán, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal államigazgatási elnökhelyettese, valamint Czirfusz Dóra, az Elemzési és Pályakövetési Munkacsoport vezetője a magyarországi szakképzésben tanulók- és a Tedd képessé program műhelyiskolásai körében végzett kérdőíves felmérések eredményeit mutatták be, majd Fehér Melinda, a Műhelyiskola életvezetési tanácsadója beszélt a diákokkal való közös munkáról, azok tanulságairól, további érdekes statisztikákkal egészítve ki a korábban elhangzottakat.

A konferencia második blokkjának kezdetén a balajti Jelenlét Pont felújítását bemutató kisfilmet tekinthettek meg a jelen lévő érdeklődők.

Az esemény fénypontja egy kerekasztal beszélgetés volt, melyben három végzett műhelyiskolás diákkal beszélgettek a mentoraik, segítőik.

A program ezzel hivatalosan véget ért, a Műhelyiskola mostantól a Don Bosco Iskola részeként működik tovább.

Fotók: szaleziak.hu

A tudósítás 5 perc 20 másodperctől tekinthető meg.

A riportban megszólalnak diákjaink, az épület tervezője és meghívott vendégeink is. A beszélgetés érdekes és informatív, érdemes meghallgatni!

A linkre kattintva elérhető a műsor, 6 perc 23 másodperctől szól a riport.

A címlapképen, mely az átadó ünnepségen készült, a Műhelyiskola diákjainak és mentorainak egy csoportja látható.

Diákjaink, mentoraink, a szalézi atyák, a Don Bosco Iskola pedagógusai és vezetői, a Szalézi Család magyarországi tagjai, a magyarországi szakképzési centrumok egyes főigazgatói, vezetői és szakoktatói, valamint magas rangú állami vezetők jelenlétében került átadásra a Műhelycsarnok, amely az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával valósult meg.

Az eseményről a Sajómente TV is tudósított.

A műhelyiskolai élet nem állhatott meg a világjárvány harmadik hulláma alatt sem. Bár a jelenléti oktatást sajnos szüneteltetnünk kellett, azért nem maradtunk tétlenek. Mentoraink, mestereink személyesen és online folytatták a diákok oktatását, valamint a tanmeneteiket alakították, aktualizálták a kialakult gyakorlathoz:

pilótaprogramunk egy organikus, folytonosan fejlődő, változó valóság, amelyben az előre megírt forgatókönyveket az élet sokszor átírja. Mivel a diákok és mentoraik sokszor kapnak lehetőséget arra, hogy külső megrendeléseken dolgozzanak, ezért a tanmeneteket ezeknek az időközben befutott projektfeladatoknak megfelelően kell módosítani, hiszen egy-egy projekt során több szakmai és kompetencia elem oktatására van lehetőség, míg más, esetleg előre a tanmenetben rögzített tudás megszerzése későbbre marad.

A műhelyiskolai képzésben pont ez a legvonzóbb, hogy nem tervszerű, nem iskola-szerű, hanem a való életet követi le. Ahogy egy szakmunkás szintén nem egy (tan)terv-szerű éves program szerint dolgozik, hanem a munkáját jelentősen befolyásolják a piaci igények, a megrendelések fajtái, úgy a műhelyiskolában sem merev sémák alapján folyik az oktatás. Ezért a műhelyiskolai képzés nem csupán rugalmas és változatos, de életszerű is.

Mindeközben a csarnok építése is a tervek szerint, jó ütemben halad. Elkezdődött a tartó falazat kivitelezése is, és amint arról az alábbi videóban a KolorTV is tudósít, falazó kőműveseink több, mint 200 nm tartó falazat megépítésében vehetnek részt mestereik segítségével.

A falazó kőművesek, mesterük és mentoruk irányításával a múlt héten kezdték a munkát, és bár egy apróbb földomlással is meg kellett küzdjenek (a leomló rézsű bedöntötte a felrakott, de még nem megkötött falazatot), az ütemtervet tartani tudják.

Szobafestőink a Don Bosco Iskola folyosóinak kifestését folytatják. Korábban az iskola ún. régi szárnyán dolgoztak, ahol festettek, mázoltak és a tornatermet is teljes egészében kifestették. Jelenleg az épület új szárnyán munkálkodnak, hasonló igényességgel, mint a korábbi munkafolyamat során.

Lakástextil készítőink nagy örömére a múlt héten megérkezett a hímzőgép is, amely egyszerre 6 színből dolgozik.

A 8 lányból hatan már a szakmai vizsgájukra készülnek, így náluk már az elhelyezkedésükkel kapcsolatos tevékenységeket intézi pályaorientációs munkatársunk: eddig két helyi cég jelentette be igényét arra, hogy a végzőseinket alkalmaznák. A vizsgára a tervek szerint június 3-án kerül majd sor.

Mint minden szerzetesrendben, a Don Bosco Szalézi Társaságában is az a szokás, hogy a tartományfőnök bizonyos időközönként (a szaléziaknál ez évente kell megtörténjen) ellátogat a Rend közösségeibe, illetve intézményeibe.

Ezeket a rendszeres látogatásokat tartományfőnöki vizitációnak hívják.

Ennek keretében érkezett meg a Műhelyiskolába Andrásfalvy János tartományfőnök. János atya a vizitáció formális protokollján túl szeretett volna találkozni a diákjainkkal, akik közül sokakat ismert, hiszen kinevezése előtt a Don Bosco Iskola lelkésze volt hosszú éveken át.

János atya 8 órára érkezett, és a Don Bosco Tanoda nagytermében napindítót tartott a műhelyiskolai diákoknak.

Ezt követően a tartományfőnök kiosztotta azokat az ajándékokat, melyeket a diákok a jó magaviseletükért, szorgalmukért kapott pontokkal nyertek el, és amelyeket a Tesco Akadémia adományaiból válogathattunk össze.

Az átadási ceremónia során mindenkinek alkalma volt pár szót beszélgetni János atyával, illetve a tartományfőnök kérése nyomán a mentorok mindenkiről egy rövid ismertetést tartottak neki.

Az ajándékosztás után János atya végiglátogatta a képzőközpontot, elbeszélgetett a tanulókkal, mentorokkal és szemrevételezte a munkáikat.

A rendkívül jó hangulatú programot követően került sor a vizitáció hivatalos részére, melynek során János atya Puskás Balázs programvezetővel, Fehér Béla műhelyiskolai szupervízorral és a mentorokat képviselő Fülöp Tibor szalézi testvérrel közösen áttekintették a Műhelyiskola helyzetét, illetve szót ejtettek a program jövőjéről is. János atya 10:30-kor távozott.

Köszönjük tartományfőnök atyának a látogatást, a közvetlen, atyai jelenlétet és a bátorító, elismerő szavakat.

Az eseményről a Kolor TV készített tudósítást:

Az aláírást követően területátadásra is sor került, így a kivitelezés az azt követő napokban megkezdődhetett. Mivel az időjárás is kegyes volt hozzánk, a területrendezési munkálatok akadálytalanul haladnak.

IMG_4298

IMG_4299

IMG_4300

IMG_4301

IMG_4302

IMG_4303

IMG_4304

A műhelyiskolai képzés során Bosco Szent János pedagógiáját, a megelőző módszert alkalmazzuk. Ennek lényege, hogy a tanár-diák, illetve esetünkben a mester-tanítvány viszony alapja a bizalmi kapcsolat. Don Bosco, a szalézi rend alapítója olyan fiatalokkal foglalkozott, akiket mai terminusokkal hátrányos helyzetűnek, vagy halmozottan hátrányos helyzetűnek neveznénk, és a nevelésük során ösztönösen a korunkban is modernnek számító, az érzelmi intelligenciára, a fiatalok kreativitására, a kölcsönös bizalomra épülő pedagógiai módszereket követett, ami akkor, a XIX. sz. második felében forradalminak számított.

Igazi motivátor volt, aki a büntetést a legritkább esetben, és csak legvégső eszközként alkalmazta.

A motiváció a műhelyiskolai képzésben is kiemelt helyet foglal el, hiszen olyan diákokkal dolgozunk, akiknek a hagyományos iskolai nevelés, oktatás során sok kudarcélményben volt részük, és a műhelyiskolába sem feltétlenül a legnagyobb kedvvel érkeztek. És bár a legfontosabb motivációs elem a mester és a tanítványa közötti bizalmi kapcsolat, azért az is sokat tud segíteni, ha megtámogatjuk a nevelés folyamatát külsődleges eszközökkel, jutalmazással.

Ez utóbbira kidolgoztunk egy úgy nevezett pontrendszert: a diákok pozitív megnyilvánulásait (szorgalmas munkavégzés, kreatív javaslatok, jó magaviselet, segítőkészség, pontosság stb.) pontokkal jutalmazzuk, és időszakonként a pontjaikat beválthatják ajándékokra.

Az ajándékok beszerzése természetesen nem része a projekt finanszírozott tevékenységeinek, azt a Szalézi Intézmény Fenntartónak kell bizosítania… illetve ebben az esetben mégsem, ugyanis rábukkantunk egy nagylelkű segítőre, a TESCO Akadémiára.

A TESCO Akadémia Magyarország legnagyobb üzletláncának partnercége, mely a TESCO áruházak leendő munkatársainak szakképzésével foglalkozik. A Szalézi Intézmény Fenntartó által működtetett szakképzőkben folyó duális képzésben kialakítandó együttműködés okán léptünk velük kapcsolatba és kiderült, hogy ők is hasonló pontrendszert alkalmaznak, mint mi. Felajánlották, hogy azokból az ajándékokból, amelyeket az ő diákjaiknak osztanak nyereményként, mi is kaphatunk. Ráadásul ezek az ajándékok rendkívül hasznosak, sőt még trendik is: van köztük szelfibot, roller, fém kulacs, táska, csupa olyan eszköz, ami a fiataloknak örömet tud okozni.

Don Bosco pedagógiai hitvallásának egy fontos gondolata volt, hogy szeressük azt, amit a fiatalok is szeretnek. Ezt az vezérmotívumot alkalmazzák a TESCO Akadémia munkatársai is akkor, amikor ilyen ajándékokkal kedveskednek diákjainknak.

Köszönjük a TESCO Akadémiának, köszönjük Balogh Csabának és László Gábornak a segítséget! Bízunk a módszer sikerében és a további, kölcsönösen gyümölcsöző együttműködésben.

Borítókép: Az ajándékok átadása, balról jobbra: Balogh Csaba intézmény- és minőségbiztosítási vezető, László Gábor oktató-projektmenedzser (TESCO Akadémia) és Puskás Balázs programvezető (Tedd képessé)

Mikor megismertelek, én azt hittem, te pap vagy…

Pedig nem. Megszentelt életű vagyok, szalézi szerzetesként, de nem felszentelt papként szolgálom a fiatalokat a kazincbarcikai szalézi közösségben, amelyben jelenleg 8-an vagyunk. Jómagam 2004-ben kezdtem a jelöltségemet Óbudán. Sok helyet megjártam, többek között Torinót, Bellunót, Pinerolót, Óbudát, aztán kerültem ide.

Jól érzed magad Barcikán?

Nagyon sok öröm van az életemben, és nagyon sok kihívás is, amivel nap, mint nap szembe kell néznem.

Milyen kihívásokkal?

Elég jó vagyok- e abban amit csinálok? Hogyan fogadnak el mások? Illetve nagyon sok olyan szituáció, amivel még nem találkoztam. Az újdonságok, a változások… Ezeket nehezen viselem.

A Műhelyiskola is nagy változás lehetett az életedben. Emlékszem, amikor először találkoztunk, talán öten lehettünk az igazgatóiban. Mik voltak az első benyomásaid?

Nem volt könnyű elfogadni, hogy az eddigi feladataim mellé jön még egy elég nagy kaliberű dolog. Először nem örültem neki, de sokat imádkoztam, hogy minden Isten terve szerint legyen. Nem láttam magam alkalmasnak.  És sokáig nem akartam válaszolni, hogy vállalom-e ezt az új felelősséget. Akkor mondtam igent, illetve fogadtam el ezt a megkereséseteket, amikor tartományfőnök atya is jelezte, hogy jó lenne, ha ebbe is bele tudnék kapcsolódni.

És most hogyan látod magad? Sikerült megtalálnod a helyed?

Remélhetőleg igen. Nagy elfogadást és bizalmat kaptam a munkatársaktól, a vezetőségtől az elejétől fogva. Az elején nagyon féltem a fiataloktól is, hogy hogyan fogadnak. Megbíznak-e majd bennem? De a legnagyobb kérdés mégis az volt, hogy miért pont én? Az elmúlt időszakban nagyon sok bizalmat és szeretetet kaptam, és ez erősít meg a mindennapok küzdelmei között.

Hogyan szokott telni egy átlagos napod?

Gondolom a Műhelyiskolára érted. Ezekben a hetekben elég korán indulok ki Herbolyára, a Műhelyiskola helyszínére. Olyan fél hét körül. Nyolc óráig előkészülök általában a „jóreggeltre”, azaz a fiatalokkal folytatott napindító beszélgetésre. Nyolc órakor pontosan mindenki megjelenik munkaruhába átöltözve a szemben levő épület színháztermében, és elkezdődik a napindító. Nagyon fegyelmezettek a fiatalok, amin én először nagyon meglepődtem, de ez ugyanígy van most is november közepén. A nap többi részében általában jelen vagyok, figyelemmel kísérek, motiválok vagy beszélgetek a fiatalokkal. Bemegyek a műhelyekbe, részt veszek a foglalkozáson.

Említetted, hogy sok pozitív élményed is van. Tudnál párat mondani?

Természetesen igen. A személyes beszélgetések például ilyenek. Úgy érzem, hogy megbíznak bennem a fiatalok és a munkatársak is egyaránt. Én ezért például nagyon hálás vagyok. Sok olyan reményt keltő mondat hangzik el, ami be tudja aranyozni a napomat.

Például amikor valaki az indulatai ellenére mégis képes tisztán látni és azt mondani, hogy csak idő kell a változáshoz és tudja, hogy neki jót akarnak. Vagy amikor valaki szembe mer nézni a saját nehézségeivel és nem rejti el azokat. Jó hallani, hogy sokaknak van céljuk és elképzelésük az életről.

Van aki a szemünk láttára kezd el változni, és végre motivációt érez, hogy végigcsinálja ezt a mester-inas programot. Olyanok, akik korábban nem vették komolyan a képzést, többen is kimondták, hogy itt akarnak maradni, hogy szeretnének szakmát szerezni, akár tovább is lépni. Ennél szebb dolgot, hogy ezt ki is mondja, érezteti a gyerek, hogy megváltozott a hozzáállása, nehezen tudok elképzelni.

Vagy amikor reggel megkérdezik, hogy hogy vagyok? Ezek apró dolgok, de ez a jószívűség talán mindegyikükről elmondható.

Nagyon sokat változtak, de természetesen a nehézségek is jelen vannak, amivel a szakoktatók és mentorok küzdenek napról napra.

„Mester-inas program”… Te hogy látod, működik ez a személyes kapcsolatra épülő elképzelés?

A kőműveseknél hallottam először, hogy a mesterüket apának szólítják. Úgy látom, ha valakit megszeretnek, akkor tűzbe is mennek érte.

Amikor bemegyek a varrós lányokhoz, úgy érzem, hogy egy családba érkezem, ahol a mesterek szinte mint szülők vannak az éppen nem könnyű körülményekből és nem könnyű gyerekek között.

Amikor a csőszerelőkhöz megyek, ugyanezt tapasztalom. Amikor a hegesztő csoporthoz megyek, látom, hogy mindenki igyekszik vagy a munkában, vagy a műszaki rajzban. Látom, ahogyan az oktatók kísérik a fiatalokat és foglalkoznak velük. A műszaki rajzok nagyon sokat javultak pl., ezen is látszik, hogy rövid idő alatt mennyit képesek fejlődni.

A festőknél szintén ugyanezt tapasztalom. Látom, hogy hogyan próbálnak szépen, igényesen dolgozni. Minden csoportban ugyanez a cél, hogy ezt a szeretetteljes, de elvárásokat támasztó légkört biztosítsák. Ez természetesen egyáltalán nem könnyű. Mindenki beleadja azt, amire a legjobb tudása szerint képes.

Én úgy fogalmaznék, hogy van, ahol már tényleg kialakult a családias légkör is.

Ha nem tévedek, akkor Don Bosco is sokat beszél erről a családiasságról.

Igen, ez pontosan így van. Ahol a pedagógia sokszor feladja, ott Don Bosco megoldást próbál nyújtani 200 évvel később is, az ő bizalomra és motivációra építő, ún. megelőző módszerével. Szeretetteljesség, ésszerűség, vallási érzület – mindez a családias szeretet légkörében, ahol helye van az elvárásoknak is természetesen.

Az első és legfontosabb dolog mégis az, hogy a fiatalok megérezzék, hogy szeretik őket. Akkor ők is szívesen sokszor akár a kedvük ellenére is megtesznek olyan dolgokat, ami számukra esetleg nem annyira kellemes.

Természetesen ez nem egy kényelmes módszer. Egész embert kíván mindenestül.   

Ez egy szakképzés fejlesztési mintaprogram. Hogyan látod ennek a módszernek a létjogosultságát akár több évre előregondolva?

Talán hazánkban az első ilyen törekvés, ahol kisebb csoportokban foglalkoznak fiatalokkal a szakma megszerzésében, de óriási lehetőséget látok, ami szerintem egy komoly pluszt jelent a Don Bosco Iskola életében is.

Az elmúlt öt évben valamennyire láthattam az iskolában tanító tanárok elkötelezettségét és az erőn feletti odaadását ezekért a gyerekekért. Mindig  felnéztem rájuk.  Logikátlanul sok lehetőséget, szeretetet kapnak az iskolában ezek a gyerekek és ez szerintem fantasztikus.

Logikátlanul?

Igen… Egy alkalommal, amikor igazgató úrral beszélhettem személyesen, úgy éreztem rávilágított, hogy az iskola az Isten szeretetének logikátlanságára épül. Ő akkor is szeret, amikor meg sem érdemeljük. Akkor is esélyt ad, amikor már nem is merjük kérni. Persze mindig az emberségre, Istenszeretetre és az életre való nevelés a cél, de valahogy máshogy. Valóban, a legelesettebbeknek is esélyt ad ez az iskola és nem eredmények nélkül. Ez is mutatja, hogy Don Bosco ma is itt van közöttünk. És meglátásom szerint a Műhelyiskola ebben az értelemben még egy óriási plusz a Don Bosco iskola számára, hogy minél több nehéz helyzetben levő fiatalt felemeljen, megerősítsen és értelmet adjon az életének.

Azt mondod, hogy Don Bosco üzenete ma is élő és aktuális?

Pontosan. Mindenkit bátorítanék, aki ebben a szférában dolgozik, hogy ne adja fel a küzdelmet. Don Bosco azt mondja, hogy aki szent és értelmes dolgot akar csinálni, nevelje az ifjúságot. Számára pedig a nevelés kulcsa a fent említett három pontban valósult meg: szeretetteljesség, ésszerűség és az Isten és az emberek iránti bizalom.

Október 22-én, csütörtökön került sor a műhelyiskola munkatársainak első lelki napjára. Programunkban ez egy havonta betervezett alkalom, melynek célja egyrészt, hogy lelkileg és szellemileg töltődjünk, másrészt pedig, hogy a csapat tagjai a munkahelyi keretekből kilépve tudjanak kötetlenebb keretek között együtt lenni.

Reggel fél nyolckor gyülekeztünk a Don Bosco Iskolában, beültünk a Tedd Képessé kisbuszaiba, és irány Sajógalgóc. Érkezés után a helyi egyházközség tagjai finom teával, kávéval fogadtak bennünket, amikkel jól csúsztak a kazincbarcikai kenyérgyártól kapott péksütemények…

A lelki napot Kukuczka Róbert atya kezdte, aki az imádságról, azon belül is a rózsafüzérről beszélt. Előadását követően lehetőség volt egy félórás sétára, a templom megtekintésére és lelki beszélgetésekre is.

Ezt követte a második előadás, melynek keretében Fülöp Tibor testvér a szalézi rend pedagógiai alapvetéseként ismert írást, Bosco Szent János RÓmai levelét ismertette velünk. Megdöbbentő volt hallgatni a több, mint 100 éves levél (1884-ben íródott) modern pedagógiai gondolatait, melyek nyugodtan állíthatjuk, hogy a mai reformpedagógiai elképzelések közül sokaknak szolgálhatott forrásául.

Az együttlétet Kazincbarcikán zártuk, ahol Ábrahám Béla SDB és Kirner Zoltán SDB atyák koncelebráltak szentmisét számunkra a Szent Család templomban.

Képek: Tedd képessé és szaleziak.hu